2030-RA PAKS UTÁN A MÁSODIK LEGNAGYOBB „ERŐMŰVÉ” NŐHETI KI MAGÁT A MI6 Kft. ÁLTAL MŰKÖDTETETT VIRTUÁLIS ERŐMŰ 

Az Európai Bizottság által is díjazott magyar mintaprojekt már most elérte 2020- as vállalásait és küszöbön áll angliai bevezetése.

Idén már hetedik alkalommal került sor 2018. március 6-án, a nemzetközi energiatakarékossági világnapon a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. (MI6) által működtetett Virtuális Erőmű Program (VEP) díjátadójára. Idén egy többnapos és nemzetközi eseménnyel ünnepelte a zöld gazdasági és fenntarthatósági szakmai és kormányzati szereplők a közösen elért eredményeket – továbbá fontos bejelentésekre és egy új program indítására is sor került.

A Virtuális Erőmű Programot az elmúlt években a Magyar Kormány, az Európai Unió, több nagyvállalat és civil partner is támogatta abban, hogy 2018-ra hazánk 7. legnagyobb „erőműjévé” fejlődjön. Ezzel már most túlteljesítette 2020-ig tett vállalásait, és az Európai Bizottság díjazottjaként – mint exportképes magyar módszertani innovációnak – küszöbön áll az angliai bevezetése is.

A sikerekre alapozva VEP2 programjával ambíciózus új célt jelölt ki a cég vezetése: immár Paks után a második legnagyobb erőműnek megfelelő méret elérése az új célérték 2030-ra, amelyhez új e-mobilitási (elektromos járművekhez kacsolódó) „erőművi blokk” létesül és decentralizált „helyi erőművek” építése is elkezdődik a hazai megyék és települések közreműködésével.

„Mindezek mellett minden korábbinál hangsúlyosabb lesz a hálózatosodás, a partnerség és a fenntarthatósági és klímatudatossági szemléletformálási tevékenység” – fektette le a MI6 új évtizedes léptékű programjának főbb pontjait Dr. Molnár Ferenc, a cég ügyvezetője.


{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }