Kitüntetések a Kodolányi napon

A Kodolányi János Egyetem (KJE) tegnapi ünnepi szenátusi ülésén Egyetemi docensi kinevezést kapott a Virtuális Erőmű Program (VEP) tulajdonosa, aki egyben az Egyetem új Klímavédelmi és Fenntarthatósági Kutatóintézetének (KJE KFKI) igazgatója is. Dr. Molnár Ferenc Ph.D. részére a laudációt az Egyetem elnöke, a megtisztelő tudományos kinevezést az Egyetem rektora adta át. Az Intézet a karbonsemlegességi kutatások (benne: ESG, EKR, carbon credit, stb) hazai csúcsintézménye kíván lenne, közben elindulhat az első magyar Fenntartható Fejlődési szakirány megszervezése is. Ezzel a VEP tudományos háttérbázisa tovább erősödhet – éppen a legjobbkor: hiszen 15 éves előkészítés, és stratégiai szövetség-építés után hamarosan elindulhat a VEP első Nemzeti „Kádár-kocka” felújítási programja – amelyben 2030-ig közel 300 ezer vidéki elavult épület felújítását, ill. kapcsolódó gépészeti és háztartási eszközcsere beruházások támogatását célozza majd meg az új program szövetsége. A nagy bejelentésre a Parlamentben kerül sor: 2024. május 24-én.

"Klímavédelemért" nemzeti díjban részesült Dr. Molnár Ferenc

Állami kitüntetések október 23-a alkalmából: a Virtuális Erőmű Program tulajdonosa kapta az idén első ízben átadott „klímavédelemért” nemzeti díjat

Az október 23-i ünnepségsorozat részeként került sor több magasszintű állami kitüntetés átadására.

Idén először ítélte oda a Magyar Kormány az energiaügyi miniszter döntése alapján a „klímavédelemért” nemzeti díjat, melyet több mint 20 éves, a klímavédelem és a fenntartható fejlődés területén elért, nemzetközileg elismert tudományos, társadalmi és gazdasági tevékenységeinek elismeréseképpen Dr. Molnár Ferenc, a Virtuális Erőmű Program (VEP) tulajdonosa, a Kodolányi János Egyetem intézetvezetője kapott meg.

Molnár javaslattevője és vezető tervezője volt 2007-ben az első magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítésének, majd 2009-ben alapított, azóta világsikerré vált mintaprojektje, a Virtuális Erőmű Program eredményeinek is köszönhetően 2015-ben Európai Bizottsági, 2017-ben köztársasági elnöki, 2018-ben ENSz, 2021-ben Príma Primisszima alapítványi elismerésben részesült.

Ezt koronázta meg a mostani állami elismerés, mely azért is különösen megtisztelő, mert Molnár Magyarországon elsőként kapta meg a díjat.

A VEP tulajdonosának a kitüntetést Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszony adta át más állami kitüntetések mellett október 24-én Budapesten. Molnár a Jóisten mellett feleségének köszönte meg, hogy idáig eljutott, aki 13 éve otthonról segíti őt munkájában és olyan szerető és stabil hátteret biztosít a gyermekek nevelésében és a család összetartásában, amely lehetővé tette ezen eredmények elérését a számára. Kiemelte: az elismerés nagyon jól esik, de a kemény munka folytatódik: a VEP idén rekord mértékben 200 MW felett növekszik, és egyre közelebb a paksi méret elérése – közben pedig új karbonkredit kereskedőház felépítésén is dolgozik.

2023-ban is „Energiatudatos Vállalat” a BKV

Hetedszer nyerte el az „Energiatudatos Vállalat” címet a BKV a Virtuális Erőmű Program által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton. A Társaság a 2022. téli és a 2023. nyári időszakban alkalmazott energiatakarékossági intézkedéseinek köszönhetően összesen 2,4 milliárd forint költségmegtakarítást ért el.

 

A BKV évek óta részt vállal a Virtuális Erőmű Program által kitűzött célok megvalósításában, azaz abban, hogy minél nagyobb megtakarítással járuljon hozzá egy virtuális erőmű „felépítéséhez”. A program célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzé tegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit. A BKV – a programhoz kapcsolódó vállalások részeként, idén már nyolcadik alkalommal – Energiahatékonysági Szakmai Fórumot szervezett, amelyen az előadók ismertették az eddig elért eredményeket, a következő időszak terveit, és lehetőség nyílt a tapasztalatok megosztására, további hasznos tudás megszerzésére is.

 

Energiatudatos, felelős nagyvállalatként a BKV hosszú ideje törekszik arra, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyom mellett végezze mindennapi tevékenységét. A főváros legnagyobb közlekedési szolgáltató cége az elmúlt években megvalósult, energiahatékonyságot javító fejlesztéseivel évi csaknem 35 000 tonna szén-dioxid csökkenést ért el. A Szakmai Fórum előadói arról számoltak be, hogy a megújuló járműparknak köszönhetően a BKV-s utazások kétharmada elektromos energiával működtetett járművel történik. A metróknál, villamosoknál a visszatáplálás alkalmazásával is lehetőség nyílik az energiahatékonyság növelésére, emellett folyamatosan javul a telephelyek energiatakarékossága is. Az elmúlt években a BKV 15 helyszínen korszerűsítette a világítást, 8 telephelyen pedig a fűtési rendszert, amivel nagyságrendileg 1000 háztartás éves átlagos földgázfogyasztásával egyenlő megtakarítást ér el évente. A BKV az Akácfa utcai székházában, a Kelenföldi és a Cinkotai buszgarázsban, valamint a Hungária kocsiszínben korszerű napelemes rendszert telepített, amelyek nem csak a szén-dioxid kibocsátást, de a vállalat költségeit is csökkentik.

 

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója bejelentette, hogy a Társaság 20 telephelye az elmúlt téli időszakban alkalmazott energiatakarékossági intézkedéseknek köszönhetően az összes megtakarításból 1,8 milliárd forint földgázköltség-megtakarítást ért el. Az eredményhez hozzájárultak azok a rendkívüli intézkedések is, mint az irodai és telephelyi hőmérséklet-maximalizálás vagy a Home Office-ban végzett munka, ezért a vezérigazgató megköszönte a dolgozók pozitív hozzáállását és áldozatvállalását. Bolla Tibor a 2022. évi őszi-téli, valamint a 2023. nyári kiemelt energiamegtakarítási időszakban a legnagyobb megtakarítást elérő Szépilona Kocsiszín dolgozóinak elismerést adott át.

Újabb energiatudatos pályázatokat díjaztunk az AlmaZöld gálán

A Fenntarthatósági Témahét és a Virtuális Erőmű Program tulajdonosai együttműködtek az energiatudatos és energiahatékonyság témájában. Ennek keretében a VEP biztosította az energia témájú tananyagokat az FTH-n résztvevő iskoláknak.
Az FTH és a VEP energiatudatos pályázati felhívásukat is összehangolták, melynek keretében
számos iskola nyújtotta be pályázatát. A következő iskolák részesültek közös díjazásban az AlmaZöld Díjátadó Gála keretében;

Közép-Magyarország:
1. Dunaújváros
2. Szank
3. Budapest Kosztolányi Dezső Gimnázium

Nyugat-Magyarország:
1. Mosonmagyaróvár
2. Magyarlak
3. Győr

Kelet-Magyarország:
1. Békéscsaba
2. Törökszentmiklós
3. Füzesabony


A VEP a 2022-es saját iskolai díjait is átadta a Parlamentben ünnepélyes díjátadó keretében. Energiatudatos iskola és Energiahatékony Iskola kategóriákban.
A 2023-as Energiatudatos Iskola és Energiahatékony Iskola pályázatok augusztus 18-ig nyitva állnak az érdeklődők előtt.

Fotó: Hajnal Péter, SBH Images

A Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai Pilisvörösváron jártak.

A Virtuális Erőmű Program tulajdonosa a Fenntarthatósági Témahét kiemelt együttműködő partnereként számos ponton segítette a témahét sikeres megvalósítását, többek között önkéntes óralátogatásokkal és a vállalati mentorpartnerek mozgósításával. A VEP támogatásával és szervezésében a Fenntarthatósági Témahét keretén belül a Saint-Gobain Hungary Pilisvörösvári székhelyén látta vendégül a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjait. A diákok egy rövid, de informatív előadáson vettek részt, utána pedig betekintést nyerhettek a Saint-Gobain "birtokba", ahol a bánya és a gépek mellett az ökoszisztéma fennmaradásáért telepített racka juhok is érdekességként szolgáltak

A Virtuális Erőmű Program kiemelt mentorvállalata, a Saint-Gobain segítséget nyújtott a Gárdonyi Géza Általános Iskolának

A Virtuális Erőmű Program kiemelt mentorvállalata, a Saint-Gobain segítséget nyújtott a Gárdonyi Géza Általános Iskolának

A Virtuális Erőmű Programban létrejövő szakmai együttműködések, hálózatépítés ismét praktikus segítséget hozott egy iskolába.  Az EU és ENSZ díjas energia és klímapolitikai együttműködés, a Virtuális Erőmű Program kiemelt mentorvállalatának, partnerének, a Saint-Gobain Hungary Kft-nek nemcsak a fenntartható fejlődés, az egészségfejlesztés és a hulladékmentes működés a fontos, hanem a társadalmi felelősségvállalási politikája keretében kiemelten támogatja a jövő generációt - a gyermekeket is.

A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft -nek (MI6), a VEP tulajdonosának kiváló lehetőséget nyújt a program arra is, hogy a VEP-ben résztvevő partnereket összekapcsolja a fenntarthatóság számos kérdéskörében és a társadalmi felelősségvállalási akciók célzott hasznosulását is elősegítse. A MI6 folyamatosan biztosítja az iskoláknak a térítésmentes programjait, képzéseit a fenntarthatóság, a klímavédelem és a hulladékgazdálkodás témakörében egyrészt tanórai foglalkozások keretében, másrészt on-line módon is (pl. V-Go applikáció). Az iskolák fenntarthatóság terén megvalósult fejlődését pedig a Virtuális Erőmű Program iskolai pályázati rendszere méri évről-évre.

A Gárdonyi Géza Általános Iskola (Gárdony) rendszeres résztvevője a VEP iskolai programoknak, a VEP élmezőnyében van, hiszen többször elnyerték már az Energiatudatos Iskola és az Energiahatékony Iskola címet, valamint rendszeresen részt vesznek a fenntarthatóság terén meghirdetett iskolai programokon.

A Saint-Gobain kiemelt vállalati mentora és többszörös díjazottja a Virtuális Erőmű Programnak. A vállalat társadalmi felelősségvállalási politikájának fókuszában régóta ott van a gyermeknevelési, oktatási, szakképzési intézmények támogatása infrastrukturális beruházásokkal, a gyakorlati képzés támogatásával, illetve technológiai javaslatokkal.   

A Saint-Gobain 2018 óta folyamatosan valósítja meg az Iskolamosdó Felújítási Programot, melynek célja az esztétikus, de főként biztonságos és higiénikus iskolai illemhelyek kialakítása.

Piros Attilának, a cég vezérigazgatójának köszönhetően most lehetőség nyílt a Gárdonyi Géza Általános Iskola (Gárdony) infrastrukturális fejlesztésére, melynek során megújult az iskola belső tere. A közel egymillió forintos beruházással a diákok új öltözőszekrényeket kaptak, melyet örömmel vettek birtokba.




KÖZEL AZ 1.000 MW! 2022-BEN IS NAGYOT LÉPETT ELŐRE A VEP, HAZÁNK ELSŐ SZÁMÚ ZÖLD ERŐMŰVE

Az idei év első 11 hónapjában a 2021-es évhez képest közel 20%-os kapacitás növekedéssel, 932 MW fosszilis energia-kiváltási mértékkel, és emellett számos kiemelkedő eredménnyel zárt a Virtuális Erőmű Program (VEP), ami ezzel stabilizálta a 2. helyét az erőművi rangsorban és amely ilyen növekedési ütemmel 2050 helyett már 2030-ban lekörözheti Paksot.

 A VEP eredménye azért is egyedülálló, mert Kelet-közép Európa vezető fenntarthatósági programjának csapata és annak partneri nem csupán tovább tudták vinni a több mint 10 éve töretlen növekedést, de – már egy kiemelkedően magas bázisról – emelték annak dinamikáját is, és ezzel 2022. végére elérik az 1.000 MW lélektani határt jelentő fosszilis energiát kiváltó, auditált megtakarítási méretet.

 A megvalósult és ezzel a zöld erőművet növelő beruházási eredmények mellett a VEP 2022-ben számos egyéb, kiemelkedő eredményt ért el – mondta el Molnár Ferenc, a VEP tulajdonosa: az állami blokk legnagyobb eredménye, hogy az erőmű stratégiai együttműködést indított el az Országos Kórház Főigazgatósággal (OKFO), melynek eredményeképpen már idén a kórházak közel fele belépett a VEP-be (45 intézmény), és még idén elindul a 2. ütem, melynek célja, hogy 2023 végére minden kórház legalább energia-tudatos VEP-intézmény legyen. Az önkormányzati együttműködésben Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye teljesített a legjobban – ezekben az önkormányzatok 15-20%-a lépett be idén a VEP-be. Fejér megye ezzel átlépte a 75%-os lefedettséget, melyet az év vége előtt önálló, FEVEP alapítással is megkoronázott, helyszínt biztosítva az első Fejér megyei díjátadónak is. Több száz önkormányzati SECAP és klímastratégia és egyéb fenntarthatósági elemzés is készült 2022-ben a VEP szakértői műhelyében – ezzel ezen a piacon is abszolút vezetővé vált az erőmű.  

A vállalati blokkban idén a nagyvállalatok taroltak: közel 100 nagyvállalati zöld projekt valósult meg VEP partnerségben több mint 100 Mrd-os összértékben. A legkiemelkedőbb eredményeket a Saint Gobain partnerség hozta, melynek nemzetközileg is mérhető eredményei vannak. De azért a több 100-as KKV-s beruházási szám is impozáns – főleg, hogy a KKV-k esetében mindez állami és uniós támogatás nélkül, piaci modellben kellett, hogy létrejöjjön.

A VEP tulajdonosának szívéhez legközelebbi, lakossági fronton történt meg a legnagyobb áttörés – emelte ki Molnár: közel 100 e új személyes és ezt is jóval meghaladó online aktív elérés és közel 500 e fős új passzív elérés mellett az ország legnagyobb zöld szemléltformálási programjává is vált a VEP – ebben a MAVÍZ és az ország legtöbb Vízügyi cége is partnere volt.

Ezzel párhuzamosan hivatalos döntés megszületett arról, hogy közel egy éves tárgyalás sorozatot követően a VEP-et üzemeltető Mi6 Nkft a Kodolányi János Egyetemmel közösen új, regionális piacvezetői ambíciókkal induló egyetemi Fenntarthatósági és Klímavédelmi Kutató Intézetet alapít meg még 2022. decemberében. Ezzel a VEP és társprojektjei a teljes oktatási paletta tantárgyainak részévé válnak és megerősödik a VEP tudományos háttérbázisa is.

És ami talán még ennél is fontosabb lehet a jövőre vonatkozóan: a VEP munkatársai, Big4-os szakértőkkel és a Saint Gobain piaci modellezőivel közösen elkészítették Magyarország új, innovatív, fenntarthatósági szemléletű lakossági és KKV-s rezsicsökkentési programját, annak teljes pénzügyi elemzésével, melyben 0 Ft önrész melletti, innovatív ESCO modellel akár 1,5 M lakossági és 250 e KKV-s ingatlan újulhat meg 10 éven belül, ha a Kormány is támogatja a javaslatot, melyet, annak teljes leiratával együtt a VEP tulajdonosa megküldött Magyarország miniszterelnökének – szíves felhasználásra, felajánlva az együttműködéshez a VEP teljes szakmai hátterét és kapacitását.

Ha ez a projekt eredményes lenne, az nagyobb közgazdasági eredményt hozna, min Paks 2, vagy a teljes 7 éves uniós ciklus forrásainak teljes gazdasági hatása – miközben az ország 2030-ra elérné az energia-függetlenséget és piaci árszint mellett is kb. feleződne a lakosság és a KKV-k rezsije.

FEJÉR MEGYÉBEN IS ELINDULT A VIRTUÁLIS ERŐMŰ PROGRAM (VEP) – EZZEL MÁR A 4. MEGYEI VIRTUÁLIS ERŐMŰ IS ÜZEMBE ÁLLT MAGYARORSZÁGON

A FEVEP – AZAZ FEJÉR MEGYEI VIRTUÁLIS ERŐMŰ – AZ ELSŐ OLYAN TÉRSÉGI VEP, AMELY A TAVALY MEGKÖTÖTT NEMZETI KLÍMAVÉDELMI SZÖVETSÉG (NKSZ) MODELLJÉRE ALAPUL ÉS EGYBEN A VEP TÉRSÉGI DECENTRALIZÁCIÓJÁNAK TESZTPROJEKTJE IS. A FEVEP-PEL ORSZÁGOSAN ELSŐKÉNT HAZÁNK VEZETŐ KLÍMAVÉDELMI ÉS FENNTARTHATÓSÁGI PROJEKTJÉNEK TELJES HELYI (MEGYEI) TÜKÖRPROJEKTJE IS MEGVALÓSULT FEJÉR MEGYÉBEN – PÉLDÁTLAN TÁRSADALMI SZÖVETSÉGRE ÉS EGY ÚJ VEP MEGYEI LISZENSZRE ÉPÜLVE, SAJÁT TÉRSÉGI KIVÁLÓSÁGI VERSENNYEL, DÍJÁTADÓVAL ÉS OKTATÁSI MODULLAL – A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VEZETŐ SZEREPVÁLLALÁSA MELLETT.

 

A decentralizált modell és a helybe adott licencia, egyben a VEP központ által módszertanilag támogatott és ellenőrzött megvalósítás minden várakozáson felüli magas részvételt és elsöprő sikert aratott, mind az önkormányzati, mind az iskolai és diák pályázatok esetében.

A VEP jogtulajdonosa, Dr. Molnár Ferenc alapító beszédében kiemelte a helyi közösség erejét és szerepét a sikerben, és azt, hogy a korábban legnagyobb társadalmi szövetséget maga köré szervező BAVEP (Baranya Megyei VEP)-et is messze meghaladó társadalmi szerződés köttetett Fejérben az állam, az önkormányzatok, a vállalkozói szövetségek, a szakmai szervezetek, az egyetemek és kutatóhelyek, a civilek és az egyházak, továbbá a jövő generációkat is képviselő oktatási és szakképző központok közös belépésével, amit a szereplők programokban vállalt aktív szerepvállalás is megerősített.  

Molnár külön köszöntötte a számos díjazott diákot és kiemelte: volt olyan iskolai projektelem, amire önmagában 1.000 diák pályamű érkezett be, de az is példa nélküli, hogy a teljes oktatási blokkban pályázó diákok száma meghaladta a megyei aktív alap és középfokú oktatásban részt vevő diákok számának 10%-át.

Szintén röviden bemutatta azt az Új Nemzeti Fenntarthatósági Rezsicsökkentési Programot (ÚNFRM), amelyet a VEP az utóbbi fél évben BIG4-os tanácsadókkal és számos nemzetközi kutatóval közösen dolgozott ki,  és amit éppen a napokban nyújtott be a Miniszterelnök úr felé hivatalosan is, s amely a teljes lakosság energetikai rezsicsökkentésének fenntartható és piaci modelljét tartalmazza javaslatként, de már konkrét piaci teszt projekt eredményekkel és teljes energetikai és pénzügyi modellezéssel és számításokkal.

Virtuális Erőmű Program (VEP) XIII. Díjátadó Gálája a tervezett 2022. novemberi időpont helyett csak 2023. kora tavaszán kerülhet megrendezésre

Tisztelt Díjazottunk!

Kedves Partnerünk!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Parlamentben jövő év tavaszáig minden külsős rendezvény megrendezési joga felfüggesztésre került

Ennek megfelelően a Virtuális Erőmű Program (VEP) XIII. Díjátadó Gálája a tervezett 2022. novemberi időpont helyett csak 2023. kora tavaszán kerülhet megrendezésre.   

Minden partnerünk szíves megértését kérjük a tőlünk kívül álló ok miatti csúszás okán.

Mivel az idei év kiemelt sikereket és minden korábbit meghaladó eredményeket hozott, a rendkívüli helyzet ellenére még az év vége előtt nagy nyilvánosságú sajtótájékoztatót tartunk, illetve egy összefoglaló videót is megjelentetünk. Mindemelett minden nyertes pályázónknak, jövőbeli díjazottunknak hamarosan megküldjük az elnyert címhez tartozó logót, valamint igény esetén elektronikus formában a tanúsítványt is - ennek igényét kérjük, válaszlevélben jelezzék. 

Mivel a tavaszra csúszó díjátadó a 2022-es évet fedi le, az, ill. annak köre nem vonatozik a 2023-as évre. A VEP XIV., 2023-mas Díjátadó Gáláját - reményeink szerint – 2023. őszén már rendes menetrend szerint rendezhetjük meg.

PARADIGMAVÁLTÓ PROGRAM INDULT EL A HAZAI EGÉSZSÉG-SZEKTOR TELJES MEGÚJÍTÁSÁRA – ELSŐKÉNT FEJÉR MEGYÉBEN

A NEMZETKÖZILEG IS EGYEDÜLÁLLÓ KLÍMAVÉDELMI PREVENCIÓS PROGRAM A VIRTUÁLIS ERŐMŰ (VEP) TULAJDONOSÁNAK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE EGY KÖZÖS EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS BETEGSÉGPREVENCIÓS MINTAPROGRAMRA ALÁÍRT ÚJ TÁRSADALMI SZERZŐDÉSSEL FEJÉR MEGYÉBEN INDULT ÚTJÁRA AZ A VIRTUÁLIS EGÉSZSÉGKÖZPONT (VEK) NEVŰ PROGRAM, AMELY NEM KEVESEBB CÉLT TŰZ KI MAGA ELÉ, MINT A TELJES HAZAI EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS KÖZGONDOLKODÁS, AZ ÁLLAMI ÉS A MAGÁNEGÉSZSÉGÜGY ÁTALAKÍTÁSNAK ELŐMOZDÍTÁSÁT ÉS ÁTÁLLÍTÁSÁT PREVENCIÓS ALAPOKRA – BELEÉRTVE A MOZGÁSFEJLESZTÉST, A MINŐSÉGI ÉS ELLENŐRZÖTT TÁPLÁLKOZÁSKIEGÉSZÍTŐKET A HIGIÉNIAI ÉS A SZŰRŐ ESZKÖZÖK HASZNÁLATÁNAK NAGY LAKOSSÁGI MÉRETEKBEN VALÓ KITERJESZTÉSÉT – KÜLÖNÖS FÓKUSSZAL A FIATALOKRA ÉS A CSALÁDOKRA.

 
 

 A magyar lakosság számos betegségben a fejlettségi szintünk által indokoltnál hátrébb áll. Mindemellett lassan haladt a prevenció előtérbe helyezése az egészégügy területén, pedig nemzetközi kutatások igazolják, hogy egy egység preventív költés 4 egység betegkezelési, vagy szociális költséget vált ki (előz meg).

A C19 szomorú halálozási statisztikájának értelmezésében is egyértelműen felmerül a magyar lakosság rossz általános egészség szintje és gyenge ellenállóképessége.

A fenti problémára született innovatív megoldás a VIRTUÁLIS EGÉSZÉGKÖZPONT (VEK) program elindítása, melynek fő célja, hogy prezentábilissé tegye és komplex rendszerben mutassa be az egészségért való aktivitás elemeit, eredményeit és mindezt egy olyan, egyre növekvő kórházban vizualizálja virtuálisan, aminek szerencsére már sosem kell felépülnie.

Vezérszlogenje: A LEGJOBB EGÉSZSÉGÜGYI (KIADÁS) AZ, AMIRE NINCS SZÜKSÉG! A LEGJOBB KÓRHÁZ, VAGY EGÉSZSÉGKÖZPONT AZ, AHOVÁ SOSEM KELL BEFEKÜDNÜNK!

A program különösen, de nem kizárólag kell, hogy a fiatalokat célozza, de fontos a verseny és tömegsport közti kohézió erősítése is – mindezt komoly social media és online támogatással.

Mindezt komoly média-kommunikációval, mérföldkövekkel, díjazási eseményekkel (verseny) és más ösztönzőkkel – közte applikáció, influenszerek, stb – támogatva, 4 fő beavatkozási irány mentén: 

a) egészséges és rendszeres, szakemberek által segített testmozgás (tömegsport), 

b) egészséges táplálkozás-kiegészítés, 

c) egészségesebb környezetet támogató higiénia és fertőtlenítés,

d) megelőző szűrővizsgálatok kiterjesztése

 melyeket egységes, modern üzemeltetési és elszámolási rendszerek támogatásával.

Az új, a prevenciót fókuszba emelni kívánó egészégmodell bevezetésére a Fejér Megyei Önkormányzat vendéglátói és alapítói szerepvállalása és a programot megálmodó és megalapító, azt az Országos Kórház Főigazgatósággal (OKFO) együttműködésben bevezetésre előkészítő Molnár Ferenc kezdeményezésére és alapítói beszédét követően eddig hazánkban példa nélküli széles társadalmi támogatottsággal és annak szerződésbe foglalásával: a megyei egészségügyi szakmai szereplők (orvos kamara, gyógyszerész kamara, kórházak, ellátó helyek képviselői), az állam képviselői (a Kormányhivatal, a Megyei önkormányzat), a mozgással és sporttal, ill. gyógytornával foglalkozó szakmai szövetségek képviselői, a megyei közoktatás és szakképzés vezető szereplői, a témával kiemelten foglalkozó civil szereplők, a megyei felsőoktatási intézmények, ill. azok vezetői, a vállalkozói szövetségek vezetői írtak alá a Kormányhivatal dísztermében.

Az új szövetséggel Fejér megyében az országban elsőként elindított Fejér Megyei Közösségi Virtuális Egészségközpont Programot (FEVEK) követi, gyűjti, versenyezteti és díjazza az egészséghez kapcsolódó preventív erőfeszítéseket, azok eredményeit és létrehozóit.

 Tudást és közösséget épít. Jó mintákat emel ki és oszt meg. Szemléletet teremt és formál.

A program jogtulajdonosa Molnár Ferenc a sajtó kérdésére elmondta, hogy ugyan a munka még csak most kezdődik el igazán, de már a következő hetekben egészségnapokra kerül sor Székesfehérváron és Dunaújvárosban is a kórházakkal együttműködésben, s hamarosan elindul az EgészségFejlesztési és Prevenciós Témahét nevű közoktatási projektelem is – melyben valamennyi alap és középfokú oktatásban részt vevő diákot szeretnének bevonni. 

A frissen szült édesanyák gyorsabb és hatékonyabb regenerációját segítő egyik első VEK mintaprojekt, a VÉNUSZ Posztnatális Program szintén Fejér megyében debütálhat 2022-2023-tól – a kismamák számára lehetőséget nyújtva a szülés utáni gyorsabb felépülésre és gyógyulásra. 

A FEVEK mintájára cél lesz 2023-tól valamennyi megyében hasonló, közös megállapodáson alapuló program elindítása és az országos központi projektelemek megkezdése is – a szakmapolitikai felelősökkel együttműködésben – jelentette ki a program vezetője.

Jelentkezés a 2022-es Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázataira

Az új, innovatív, mesterséges intelligenciával működő, tanuló algoritmussal támogatott chatbottal már tudnak pályázni a 2022-es Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázataira.

2022-ben meghirdetett pályázataink:

Hol és hogyan tudok belépni, hogy részese legyek a programok sikerének?

Virtuális Erőmű Program:
A VEP Kelet-közép Európa legnagyobb, Európai Bizottsági díjas, és az ENSZ számára Áder János volt köztársasági elnök által bemutatott zöld erőműve 795MW-os teljesítményével már a 2. legnagyobb villamos erőmű lenne hazánkban.


Miért érdemes csatlakozni? Mit nyújtanak a programok tagjaiknak?
2020 őszétől a programjaink minden érdeklődőt várnak, nem csak azokat, akik Kiválósági pályázatainkon keresztül kívánják megméretni magukat és ezzel bekerülni a díjátadóinkra, hanem azokat is, akik akár szponzorként, akár tagként részesei szeretnének lenni Kelet-közép Európa legnagyobb fenntarthatósági sikerprojektjének és egyben közösségének.

Tagjaink és támogatóink:

  1. lehetőséget kapnak, hogy hozzáférjenek a programok nyertes mintaprojektjeinek nem csak a mindenki számára elérhető show-room kártyáihoz, hanem azok részletes és tételes leírásához is – ezzel hozzájuk hasonló típusú, de már sikeres projekteket megvalósító szereplőktől tanulhatnak és vehetnek át jó gyakorlatokat,

  2. egy, csak a tagok részére megnyitott fejlesztési forrás-igény gyűjtő felületen keresztül beküldhetik részünkre a 2030-ig tervezett energetikai, hulladékos, vagy egészség-megőrzési és betegség-prevenciós igényeiket – amiket egybe gyűjtve és rendszerezve a Mi6 a Kormányzat és a pénzügyi piacok vezető szereplői felé stratégia javaslattal él a megfelelő források és pályázatok biztosításának igényével,

  3. logóikkal, címereikkel felkerülnek a programok web-es felületeire és a legnagyobb támogatók és a legjobb partnerek kiemelt sajtólehetőséghez juthatnak,

  4. kizárólagos lehetőségük lesz további térítéstől mentesen részt venni az egyes tématerületek kiválósági pályázatain, hogy törekvéseik elismerésével, díjazott partnerként is felkerüljenek a virtuális showroom-okba és sajtónyilvános gálán díjazzuk projektjeiket,

  5. szabad helyek függvényében részt vehetnek parlamenti díjátadó rendezvényeinken – amint azok megrendezésére lehetőség nyílik.

A programhoz csatlakozni egész évben van lehetőség, azonban Őszi Kiválósági Pályázatunkra a regisztrációk beadásának határideje 2022. október 15. Az ez után érkezett pályázatokat csak a tavaszi díjátadó keretében tudjuk díjazni.

MEGALAKULT AZ YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI KUTATÁS-FEJLESZTÉSI, INNOVÁCIÓS ÉS OKTATÁSI TUDÁSKÖZPONT

A Saint Gobain Magyarországgal, több egyetemmel és kutatóhellyel, oktatási és foglalkoztatási szereplőkkel és vállalkozásokkal partnerségben létrejövő új központot megalapító dokumentumot Dr. Molnár Ferenc, mint alapító, a Virtuális Erőmű Program (VEP) és a Virtuális Hulladéklerakó Program (VHP) nevében is ellátta aláírásával.

Az új központ célja a fenntartható fejlődést és a körkörös gazdaságot a jelenleginél jobban szolgáló építőipari szakember gárda, szervezési és menedzsment rendszerek felépítése, ill. annak támogatása – digitalizált folyamatokkal.

Az építőipar az építési tevékenység a magyar nemzetgazdaság egyik alapvető húzó ágazata, amely tevékenyen hozzájárul a gazdasági növekedéshez, ugyanakkor az elmúlt években erejét meghaladva komoly túlkeresletes helyzetben próbált megfelelni azoknak a piaci kihívásoknak, amely elé a fejlesztési és beruházási piac, ill. a környezeti és társadalmi elvárások állították.

A hulladékok ökoszisztéma szemléletű hasznosítása, a fenntartható fejlődéshez illeszkedő energia-és anyaghatékony kivitelezés, illetve a KKV-s és lakossági igények tömegesen, elfogadható áron való kiszolgálását biztosító digitalizált előkészítés és lebonyolítás-menedzsment szintje nem követte az elvárásokat – egyben jelentős gazdasági ás klímavédelmi lehetőséget hordoz. Ennek kiaknázásához egyes K + F + I projektek felgyorsítására, az oktatási és képzési szint emelésére, illetve új, mesterséges intelligenciával és IT-val támogatott megoldások bevezetésére van szükség az építőiparban.

A Saint-Gobain Hungary Kft. kezdeményezésére Pilisvörösváron létrejövő új YBL Miklós Építőipari Tudásközpontnak éppen ezek generálására jön létre, melyben Virtuális Erőmű (VEP) és Hulladéklerakó Programok (VHP), illetve az azokat működtető Magyar Innováció és Hatékonyság Kft (Mi6) mellett alapító tag lett két magyarországi Egyetem (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pannon Egyetem) a Felnőttképzők Országos Szövetsége és a Munkaadók és a Gyáriparosok Országos Szövetsége is.

A Saint-Gobain Hungary Kft. 2021-ben az „év zöld vállalata” címet vehette át a Parlamentben a VEP 10 éves jubileumi díjátadó gáláján többek között egy olyan dekarbonizációs elemzés és akcióterv a VEP-el és annak szakértőivel való elkészítéséért, amelynek megvalósítása a Párizsi célokkal összhangban 2050-re zéró karbon szintre csökkentené a vállalat kibocsátását, és amely azóta a Saint-Gobain párizsi központjában is mint globális jó gyakorlat került az asztalra és hamarosan elindulhat a nemzetközi kiterjesztése.

Dr. Molnár Ferenc, a VEP és egyben a Mi6 tulajdonosa elmondta: a klímavédelem és a fenntartható fejlődés felé vezető úton is a Delphoi jósda ajánlásának megfogadásával („Ismerd meg önmagad!”) indulhatunk el – ehhez kellenek a fenntarthatósági és klímavédelmi, ill. dekarbonizációs felmérések és elemzések és ezek alapján tűzhetők csak ki az egyéni és kollektív célok.

Molnár, aki 2006-2007-ben a kezdeményezője és egyik szerzője is volt az első magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítésének mintaként emelte ki a Saint-Gobain-nel közös decarbonizációs elemzést, amely alapul szolgálhat majd más – magas költsége okán elsősorban nagyobb – vállalatok részére is, de elismerően szólt hazánk összteljesítményéről is ezen a téren, hiszen az utóbbi 2-3 évben szakértői becslések szerint közel 600-800 ilyen elemzés készült Magyarországon.

Ennek a komoly mértéknek 60-70%-a önkormányzatoknak, ill. társulásainak klíma, vagy fenntarthatósági stratégia címén, ill. akciótervként (SECAP), a fennmaradó több mint 1/3 pedig vállalati célközöségnek készült. Büszkén emelte ki, hogy a VEP szakértői hálózata cégként, vagy magánszemélyként közel 200 ilyen munkában vettek, vagy vesznek részt – kisebb-nagyobb mértékben, amely munkák kb. fele piaci szereplőket, másik fele önkormányzatokat érint. A klíma- és fenntarthatósági stratégiák „piaca” Molnár elmondása szerint kiválóan és jó példa módjára működik hazánkban: egy egyedi, és nyugat-európai árszinteket is elérő, komolyan versenyző, vállalkozási célcsoportú szegmens érintő elemzések (több 10 e, akár 100 e EUR-s árakkal) mellett a Kormányzat és az EU központi minta-modelljének (a fenntarthatósági és klímastratégiákra a KTSz, a SECAP-okra a Covenant of Major’s standard) köszönhetően az európai árszint töredékén, kvázi fillérekért készülnek a közösségi megrendelőknek szóló szakértői munkák: kisebb településekre 3-500 e Ft-os, nagyobb városokra, vagy MJV-kre 1-2 M-s nettó átlagos árakon.

Az összehasonlíthatóságot és mérhetőséget is támogató elemzési sablonok mellett a kapcsolódó uniós kiírások (TOP, EFOP és KEHOP) is komoly árkorlátokat tartalmaznak: a KEHOP 1.2.1-beli br. 20 M-s teljes pályázati összeg kevesebb mint 10%-a fordítható stratégia-alkotásra. A fennmaradó 90% szemléletformálásra és helyi akciókra költhető el – ami komoly és minőségi partnerséget és fenntartható közösségek építésének lehetőségét is biztosítja.

Jellemző helyzet, hogy a VEP csapata az alacsony önkormányzati szakértői árak okán több esetben (2021-ben közel 50 önkormányzatnál) teljes körűen le is mondott az ellenszolgáltatásról, hiszen a szerződések jogi költségét alig érte volna el a díjazás, és csupán társadalmi felelősségvállalásként, ingyenesen készítették el – a jellemzően kis méretű – települések dokumentumait, sőt még az Európai Bizottsági elfogadást is leegyeztették Brüsszellel. Ezzel követendő példát is állítva a többi piaci szereplő elé a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségből – jegyezte meg a Mi6 tulajdonosa.


Virtuális Erőmű Program (VEP) 10. jubileumi Parlamenti Díjátadó Gála

A VIRTUÁLIS ERŐMŰ PROGRAM (VEP) TULAJDONOSÁNAK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE A PARLAMENTBEN MEGALAKULT AZ ELSŐ NEMZETI KLÍMAVÉDELMI SZÖVETSÉG – MÁR CSAK PAKS ELŐZI MEG A VIRTUÁLIS ZÖLD ERŐMŰVET, AMI 2021-RE ELÉRTE 2030-AS VÁLLALÁSAIT

Közel kétéves előkészítő munka eredményeképpen a Virtuális Erőmű Program (VEP) 10. jubileumi Parlamenti díjátóján került sor Magyarország legnagyobb méretű klímavédelmi és fenntarthatósági szövetségének hivatalos létrehozására. A VEP tulajdonosának ötlete alapján felállított NKSz-ben az ország megyéi és a Virtuális Erőművet üzemeltető Mi6 részvételével a teljes országot lefedő fenntarthatósági hálózat jöN létre és épül fel a következő években.

A VEP közben minden várakozást felülmúlva nőtt és 2021-re elérte 2030-as céljait: Paks után hazánk második legnagyobb erőműve lett.  

Kelet-közép Európa piacvezető, Európai Bizottsági díjas, ENSz és EU-s jógyakorlat fenntarthatósági mintaprojektje, a Virtuális Erőmű Program (VEP) 10 éves jubileumi, egyben XII. díjátadó gálája, melyet Dr. Áder János köztársasági elnök fővédnökölt, valóban ünnepire sikerült.

A VEP tulajdonosa és ügyvezetője, Dr. Molnár Ferenc ismertetve a VEP utóbbi 2 évének eredményeit bejelentette: a VEP minden várakozást túlszárnyalva olyan mértékben nőtt 2020-2021-ben, hogy mostanra elérte a 2030-as céljait. Már csak Paks kapacitása nagyobb, mint a legtisztább magyar erőműé.

Kitért arra is, hogy ebben a két évben gyakorlatilag a teljes önkormányzati szektort sikerült a program mellé állítani, közben – számos új, innovatív, mesterséges intelligenciával támogatott megoldással – közel 10-szeresre nőt a vállalkozási tagok száma, és elindult a lakossági VEP is – saját közösség-építési applikációval és az ingatlanok felújítását műszaki szakmailag és állami támogatás-elérés szempontjából is segítő új start up-okkal.

A program védnöke, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöke, Dr. Szili Katalin kiemelte, hogy: Magyarország legnagyobb zöld erőműve, egyben immáron a 2. legnagyobb erőműve, CO2 egyenértékben, sőt „virtuális erdőben” is ki tudja fejezni idéntől eredményeit: a VEP hazánk éves CO2 kibocsátásának közel 10%-át váltaná ki, azaz több, mint 2 teljes megye méretével azonos a CO2 kiváltása. Mindez virtuális erdő egyenértékesben: kb. 7,5%-pontos erdősültség-növekménnyel, és ehhez 6,1 M virtuális tölggyel és közel 3,8 M HA kontinentális virtuális erdővel egyenértékű.

A legzöldebb önkormányzat díjat idén Pécs városa, a legzöldebb vállalkozásét a Saint Gobain Magyarország a legzöldebb megyéét pedig Fejér megye vehette át, de a legnagyobb energia-megtakarítást hozók között volt a MOL, a Penny Market, az Avalon Park, a Teva Gyógyszergyár és a HELL Energy Magyarország is. 

Stratégiai megállapodás született az ELTE-vel, a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSz) és az Országos Kórház Főigazgatósággal (OKFO) is.

A VEP a pandémia ellenére 2 év alatt közel 1000, elsősorban vidéki klímavédelmi és fenntarthatósági célú szemléletformáló rendezvényt valósított meg. Az ezeken és digitális felületein elért lakosok száma meghaladja az 1 Millió főt, azaz a teljes magyar lakosság 10%-át.

Az idei év legnagyobb sikerének azt tartja Molnár a 2030-as célok elérése mellett, hogy a Megyei Önkormányzatok Szövetségének (MÖOSz) aktív közvetítésével, közel kétéves tárgyalás-sorozat eredményeképpen valamennyi megye társalapítói belépésével, a VEP kezdeményezésére és tagsága mellett létrejöhetett Magyarország legnagyobb klímavédelmi hálózata, a Nemzeti Klímavédelmi Szövetség (NKSz).

A Szövetség célja – amely az Alkotmányból vezeti le a jövő generációk jogát egy fenntartható világhoz – , hogy minden olyan szervezet és személy klímavédelmi törekvéseit támogassa, akik alkotó és együttműködési szándékkal tenni szeretnének a klímaváltozás ellen. Ehhez egy megyénkénti KlímaPont szervezetrendszert is létrehoznak majd a jövőben.

Kiemelkedő siker, hogy a VEP kockázati tőke-alapjának segítségével a közel 100 jelentkezőből az utóbbi években 15 céget mentoráltak és juttattak komoly (van akit milliárdos) forráshoz az EMVITIS digitális platformjának is köszönhetően, amelynek mintáját azóta már több állami cég is átvette. Ebből 8 cég esetében sikerült az exit is – azaz  a piaci célra való értékesítés.

A VEP tulajdonosa hangsúlyozta, hogy a VEP jövő időszaki legnagyobb vállalkozása a „lakossági VEP” felfuttatása amelyben egy új, fiataloknak szóló frontális online és applikációra alapozott klímaplatform, a V-Go mellett, egy mesterséges intelligenciával támogatott, a vidéki lakossági ingatlanok felújítását szakmailag és támogatás-szervezésben is segítő, egyszerű, egyablakos online program az EMZBI (Első Magyar Zöld Beruházás-szervező Integrátor modell) segíti majd a lakosságot a legrezsicsökkentőbb, egyben a legolcsóbb felújítás megtervezésében és finanszírozás, ill. kivitelezés-szervezésében. Erre a VEP már egy új startup-ot is alapított.

A hazai építkezés mellett visszatér a nemzetközi bővítés is: a pandémia ellenére egy direkt brüsszeli forrást elnyerve erre a célra, újra expanzív nemzetközi kiterjesztést is elindít a VEP, de a korábbiaktól eltérően immár pénzügyileg önfenntartó, ún. franchise modellben – első körben 6 Európai országot megcélozva.

Áder János Strasbourgba is a VEP-et viszi magával

“A legtisztább energia az amit meg sem termelünk - a sok kicsi megtakarítás pedig egyben már sokra megy” - Áder János köztársasági elnök a VEP két legfontosabb jelmondatát idézve indult útra az Európa Tanács ülésére Strasbourgba.

Az államfő a 2019-es ENSZ csúcs után most ismét a VEP modellt ajánlja a klímaválság egyik lehetséges megoldásaként - most elsősorban Európa vezetői részére. 

Az Európai Bizottság közben a lakossági VEP (az EMZBI, mint a lakossági ingatlanok felújítását támogató innovatív VEP startup  https://www.emzbi.hu/) nemzetközi bevezetésének lehetőség-elemzésére 5 Európai országban (közte többek között Angliában, Olaszországban és Portugáliában) komoly összegű közvetlen brüsszeli támogatást ítélt meg a VEP-et működtető Mi6 részére.  

A VEP ezzel - a Koronavírus nemzetközi mozgásokat korlátozó hatása ellenére - a története során legnagyobb hazai növekedést hozó 2021-es év utolsó negyedévében újra komoly nemzetközi expanziót is elindít, ráadásul immár piaci alapon, franchise rendszerben kiépítve az egyes régiós központokat.

ÓRIÁSI VEP SIKER: 2019-ES REZSICSÖKKENTÉSI BÓNUSZ JAVASLATUNK UTOLSÓ ELEMÉT, A ZÖLD CSOK-OT IS ELFOGADTA A KORMÁNY ÉS AZ MNB

A Virtuális Erőmű Program (VEP) eddigi legnagyobb sikere: hamarosan mindenki számára elérhető lesz az MNB és a Kormány részére a VEP tulajdonosa által kidolgozott és a napokban elfogadott "Zöld CSOK" megoldás.

Dr. Molnár Ferenc, a VEP tulajdonosa (https://www.molnarferencphd.hu) és vezetője még 2019-ben terjesztette a döntéshozók elé "Rezsicsökkentési Zöld Bónusz csomag" néven azt a szakmai javasltát, amely többek között a CSOK-hoz kapcsolódó további zöld beruházási kedvezményre irányuló részeket is tartalmazta.

A "Zöld CSOK" néven javasolt kamat-elengedési ötletet közel 1,5 évig tartó szakmai egyeztetések után fogadta el a Kormány és az MNB azt követően, hogy a javaslat csomag több másik eleme (50%-os lakossági épület-felújítási támogatás, stb) már korábban támogatást kapott.

Rendkívül örülünk és nagyon büszkék vagyunk!

Bővebben a programról: https://forbes.hu/.../csok-szja-otthonteremtes-novak.../


Ezúton köszönjük Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnökének és a VEP védnökének elismerő szavait a programmal kapcsolatban!

VIRTUÁLIS ERŐMŰBŐL VIRTUÁLIS ERDŐ: VIRTUÁLIS ERDŐ EGYENÉRTÉKBEN MÁR IDÉNRE MEGCSINÁLTA HAZÁNK ÁLTAL VÁLLALT ÉVTIZEDES ERDŐSÍTÉSI PROGRAMOT A VEP CSAPATA

A pandémia alatt minden korábbinál nagyobbat növő Virtuális Erőmű Program (VEP) partnerei által megtakarított CO2 mennyisége mára olyan mértéket ér el, hogy az egyenértékű egy közel 400 ezer hektáros kontinentális erdősítéssel, vagy 3-3,5 millió tölgyfa ültetésével – azaz CO2 alapon nagyságrendileg kiváltja a teljes tervezett magyar erdősítési program nagyságát. 

tree-4450514_1920.jpg

Kelet-Közép Európa vezető fenntarthatósági keretprogramja a VEP, amit az EU a TOP3 energiahatékonysági kezdeményezése közé választott, és mára Interreg Europe és ENSZ mintaprojekt is, eddigi eredményeit egy soha fel nem épülő erőműben fejezi ki. Ez a program megtakarításaiból épülő, „virtuális erőmű”, amely a 4. legnagyobb erőmű lenne hazánkban, ha megépült volna, de a jelenlegi növekedési ütem alapján az őszi parlamenti díjátadóig lehetséges, hogy a 2030-as cél elérése is megvalósul, azaz fél év múlva már a 2. helyre lép előre Paks után. 

Egy karbon-kutatási mintaprojekt keretében a VEP szakembereinek most lehetősége nyílt arra, hogy az erőművi eredményeket ne csak „negatív”, hanem „pozitív” módon is kiszámíthassák, ezzel is adva egy új és talán még képiesebb és közérthetőbb megértési módot a fenntartható fejlődés érdekében tett munkájuknak. Ez az új mérték a Virtuális Erdő, vagy pontosabban: a „virtuális erdő egyenérték”, azaz annak az erdőtelepítési mennyiségnek a nagysága, amelyet teljes élettartama alatt elért CO2 megtakarításokkal összességében egyenértékű CO2-t tudna megkötni.  

A (tögy)fa-mértékben meghatározott számok még a VEP tulajdonosát is meglepték. „Magunk sem gondoltuk volna, hogy Magyarország erdőterületeinek (kb. 1.930.000 ha) közel 1/5-ét, tehát 400 ezer ha-t, egyben a 20%-ról 25%-pontra való erdősítés kormányzati tervével közel azonos mértékű eredményt értünk el a programunkkal – annak a CO2 megtakarítását, kiváltását tekintve” – nyilatkozta Molnár Ferenc a VEP tulajdonos-ügyvezetője.  

„Az elképesztő eredmény, amely már most 3-szor nagyobb mint az 1 millió fa ültetését néhány éve kitűző civil kezdeményezés célszáma. Ez persze elsősorban nem a VEP csapatának, hanem annak a fenntarthatósági közösségnek köszönhető, akiknek az áldozatos munkája révén ezek a megtakarítások megszülettek: az egyes vállalatoktól, az önkormányzatokon és közintézményeken keresztül a legkisebb magánházakig” – tette hozzá Molnár Ferenc, aki azt is kiemelte: „Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a fák és erdőink értékét nem, vagy nem csak a CO2 megkötő képességük adja. Az erdők klímaszabályozási, ökoszisztéma stabilizáló és számos egyéb pozitív hatását a Virtuális Erdő nem tudja teljeskörűen biztosítani, de ez egy komoly lépés annak irányába, hogy képszerűvé és közérthetővé tegyük a széles nyilvánosság számára is sok kicsi sokra megy elvét és a közösségi összefogasban rejlő elképesztő erőt és lehetőséget”. 

A fák és növények védelme és fontossága kapcsán a VEP tulajdonosa beszélt arról is, hogy 2020-ban indította újtára az idén szintén parlamenti díjátadóját, az első önálló díjátadó gálát tervező komplex népegészségügyi programját: a Virtuális EgészségKözpont Programot (VEK), amelynek célja a mozgás- és táplálkozás, illetve a higiéniás lehetőségek fejlesztésével és kiterjesztésével az egészségesen eltöltött életidő növelése. A VEK egyik fontos része az ún. „planetáris egészség” modul, melynek fókuszában a természet és az ember, ill. szűkebben az erdők és az emberek kapcsolatából levezetett mozgási, keringési, pszichés és egyéb gyógyító és egészség-megőrző elemek állnak.  

Beszélt arról is, hogy a 2019-es köztársasági elnöki ENSZ bejelentéshez hasonló megtiszteltetés a saját és a VEP csapata részére, hogy a virtuális erdősítési program kutatás eredményei és a planetáris egészséghez kapcsolódó kérdések saját standot kaphatnak a Vadászati Világkiállításon – nemzetközileg is bemutatva és jó mintává téve az innovatív és unikális magyar teljesítményeket.

Passzold vissza, Tesó! – használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány

Lapul a fiókban egy-két régi mobil? Most végre a helyükre kerülhetnek!

Negyedik éve fut a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet hirdetett meg és amelyhez a PTE és a kamara 2 éve csatlakozott, a Baranya Virtuális Erőmű Program keretében.

Az idei első kampányszakasz 2021. május 1–én indult és június 30–ig tart.

A kampány egyre népszerűbb, 2018 óta több mint 640 helyszínen, összesen 2,5 tonna mobiltelefont gyűjtöttek a résztvevők.

Az együttműködő szervezetek célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét.

Mobiltelefonjainkhoz olyan ásványok szükségesek, melyek kitermelése súlyos környezetvédelmi veszélyekkel jár, ráadásul a munkát gyakran rabszolgasorba kényszerített gyerekek végzik. Ilyen a koltán bányászat is, mely Afrika szívében gorilla-populációk élőhelyét dúlja fel. Az esőerdők irtása kézenfogva jár az orvvadászattal, melyek együtt fokozottan védett fajokat sodornak a kihalás szélére.

Gondold végig, hogy szükséged van-e új telefonra, hozzd el régi telefonjod a gyűjtőpontokra! A körforgásos gazdaság elvei szerint a visszagyűjtött telefonokból a feldolgozás során kinyert fémek újrahasznosításra kerülnek.

„Minden egyes cselekedet számít. Minden nap, minden ember tehet a változásért!” Dr. Jane Goodall


A kampányban résztvevő vállalatok, szervezetek, intézmények, magánszemélyek a következő módon juthatják el a használt készülékeket: http://kovet.hu/passzold-vissza-teso-kampany/

A cégeknek, vállalatoknak, intézményeknek nem kell külön regisztálniuk, hanem az összegyűjtött telefonokat a fenti linken megadott elszállítási lehetőségek kiválasztásával tehetik meg, megadva a dobozon zárójelben, hogy Pécsi Tudományegyetem – BAVEP és küldjék meg a zoldegyetem@pte.hu címre a feladó szervezet nevét, kapcsolattartó nevét, e-mail címét, a feladás módját, időpontját, a feladott csomag tömegét és a csomagban található mobiltelefon/GPS/táblagép számát. A visszagyűjtő dobozokban kizárólag adatmentes és használaton kívüli mobiltelefont, GPS-t, táblagépet lehet elhelyezni. Kérjük, ne dobjanak bele egyéb elektronikai berendezéseket! 


Nem a kampány keretében, de amennyiben van olyan informatikai eszköz (asztali számítógép, laptop, táblagép), ami leselejtezésre vár, de működőképes és hátrányos helyzetű települések, vagy eszközhiánnyal küzdő közoktatási vagy más intézmények részére felajánlanád, azt a zoldegyetem@pte.hu e-mail címre jelezzd és keresünk rá célintézményt.

{ postion: fixed; left: 0; bottom: 0; right: 0; }